-

Furcsán telnek a napjaim.
Tulajdonképpen nem vagyok itthon. Néha mégis sikerül.
Félek picit, hogy megint hátra fogok esni itt a nagy habzsolásban.
Ez meg tetszik.

Függő

A kávémat kérem.
Mellettem izzadtan hever a férjem.
Nem mozdul, csak
mellkasa nő, süllyed.
Lelke valahol a
lepedő gyűrődéseiben ébred.
Libbent az éjjel.
Magasba szökellt, s
egy csillagcsóvába kapaszkodva
szárnyalt. Várta a véget.
Látta már messziről. Izzó golyóbis.
Csak nőttön nőtt. S a lelke olvadt.
Landoláskor eggyé lettek, a csillag fénye
kihúnyt. Lett belőle egy szenes kő,
mely lassan, kicsiny darabokban
hullt alá.
És érkezett meg oda, a lepedő gyűrődéseibe.
De ez már a múlté.
Én most csak a kávémat kérem.

??

Le sem tudom írni, hogy mi van velem. Nem is értem.
Várom az évet. Hajt a kiváncsiság. Aztán valószínűleg két hét után a pokolra kívánom az egészet. De! Hátha nem.
 

Miért nem tudok szeretni?
Válaszokat várok.